Fehérorosz börtönbe került uniós diplomata ügyében szólalt meg az Unió – nem is akárhogy
Egy névtelenséget kérő uniós tisztviselő szerint az uniós diplomatát a fehérorosz hírszerző szolgálat fogta el az uniós küldöttség irodája előtt.
Az Európai Parlament (EP) által kezdeményezett, az alapvető jogok magyarországi helyzetéről készített jelentéstervezetben nincs szó arról, hogy meg kellene vonni Magyarország szavazati jogát az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke alapján – közölte csütörtökön az EP szabadságjogi bizottságának jelentéstevője válaszul a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány korábban neki írt levelére.
A Civil Összefogás Fórum, valamint a Civil Együttműködési Tanácskozás május közepén írt levelet Rui Tavares portugál zöldpárti politikusnak; ebben felháborodásuknak adtak hangot a Tavares-jelentésben foglalt állítások miatt, és a dokumentum felülvizsgálatát kérték a készítőtől.
Rui Tavares válaszában – melyet Csizmadia László, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke küldött meg csütörtökön az MTI-nek – egyebek mellett azt írta, a jelentéstervezet széles körű konzultáció eredménye, melynek még nincs vége, a módosító javaslatok megvitatása után a dokumentum végleges szövegéről az EP plenáris ülése fog szavazni fog. Közölte, az eljárás megfelelő időt és lehetőséget biztosít arra, hogy mindenki hozzászólhasson. „Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy a jelentés ne legyen egyoldalú, ne tartalmazzon hibákat és ne mérjen kettős mércével” – áll a válaszlevélben. Rui Tavares azt írta, a cél az, hogy a következő hónapokban építő jellegű politikai párbeszéd alakuljon ki a magyar hatóságok és az európai intézmények között.
Ennek a párbeszédnek a lényege pedig pontosan az, hogy elkerüljük annak a veszélyét, hogy a 2. cikkben megnevezett alapvető értékek sérüljenek. Másrészt észre fogja venni, hogy két, jelenleg „közszájon forgó” elem is hiányzik a jelentéstervezetből: a szöveg nem említi, hogy meg kellene vonni Magyarország szavazati jogát a szerződés vonatkozó bekezdése alapján – áll a levélben. Rui Tavares közölte azt is, azzal sem ért egyet, hogy Magyarországgal szemben gazdasági szankciókat kellene kilátásba helyezni. Hozzátette: a jelentéstervezetben felsorolt javaslatok legnagyobb része nem is Magyarországot, hanem az európai intézményeket érinti.
Jelezte azt is, üdvözli a magyar hatóságok bármilyen észrevételét, és mint írta, maga fogja módosítani a saját jelentését, amennyiben szükséges lesz. Csizmadia László a válaszlevéllel kapcsolatban azt közölte, értékelik a parlamenti képviselő válaszát és egyben vélelmezik, hogy a válasz „a magyarországi szellemi honvédelem” első eredményét is tükrözi. Az unió szerződésének kettes cikke kimondja, hogy a szervezet az emberi méltóság tisztelete, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok, köztük a kisebbségi jogok tisztelete értékeire épül. A hetes cikk első pontja pedig arról rendelkezik, hogy az uniós intézmények megállapíthatják, hogy „fennáll a világos kockázata annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2. cikkben lefektetett értékeket”.